Fontosabb lokalizációs megoldások - Magyarország
Tippek és trükkök
INTRASTAT:
Az Intrastat-tal kapcsolatos jelentések papír alapon és elektronikusan is eljuttathatóak a KSH-hoz. Az SAP mind az
elektronikus letöltést mind a papír alapú nyomtatást támogatja ügyfelei számára az említett verziókon. A könnyebb
kezelhetőség, a nagyobb mennyiségű adat áttekinthetősége és a gyorsaság tekintetében az SAP az elektronikus (csv
file-ba) letöltést javasolja használni minden ügyfele számára. (Várhatólag a KSH is ezt a megoldást fogja preferálni
hosszabb távon az adatfeldolgozási folyamatának meggyorsítása érdekében.)
A papír alapú 2004-es Intrastat jelentéshez az SAP a KSH által rendelkezésére bocsátott, hivatalosan 2004. május 25-én
kiadott űrlapot/formanyomtatványt vette alapul (a 2005-öshöz pedig a 2005. január végétől elérhető formanyomtatványt) és ehhez
fejlesztette ki a nyomtató riportot (lásd a főlapon említett note-okat részletesen).
Amennyiben az ügyfél a KSH által (az ügyfél kérésére) kiadott hivatalos és üres űrlapot sokszorosítja, akkor a
fénymásolás során figyelni kell, hogy a fénymásolat és a KSH által küldött űrlapok pontosan illeszkedjenek egymásra,
valamint az űrlapon levő (fekete) keretes box-ok az A4-es lap széleihez képest se csússzanak el, különben az űrlapra
nyomtatott adatok nem fognak a kívánt helyre (keretes box-okba) kerülni.
Jelenleg lehetőség van arra is, hogy a KSH honlapjáról töltsék le az ügyfelek az üres űrlapot és ezen szolgáltassanak
adatot. Amennyiben a KSH honlapjáról történik meg az üres űrlap letöltése, akkor tapasztalataink alapján a PCL
nyomtató leíró nyelvet használó nyomtatókon történő nyomtatás közelíti meg legpontosabban a KSH által hivatalosan
kiadott formanyomtatványt. Természetesen az űrlap nyomtatásakor a lokális nyomtatási beállításokból is adódhatnak
eltérések. A KSH a nyomtató driver-re vonatkozóan hivatalosan nem tesz ajánlásokat és megkötéseket sem.
Amennyiben elcsúszások tapasztalhatóak az SAP-ból történő adatnyomtatás során az üres form-on levő keretekhez képest,
akkor érdemes elolvasni a 496742 számú note-ot (annak is elsősorban a 4. pontját), és az ott leírtaknak megfelelően eljárni
(vagyis eltolni az adatok nyomtatásának kezdőpontját szükség szerint horizontálisan és vertikálisan negatív vagy pozitív irányba).
Mivel a KSH az ügyfelek részére (az ő kérésükre) kiküldött "üres" formanyomtatványon feltünteti az ügyfelet azonosító
vonalkódot, valamint az adatszolgáltató törzsszámát és nevét, ezért amikor az SAP-ból ilyen kvázi "üres"
formanyomtatványra nyomtatunk, akkor módosítanunk kell a SAP által biztosított (lásd 717679-es note) SD_EXPIHU nevű
űrlapot a SE71-es tranzakcióval. Az említett adatokat ezen űrlap F001A és F001B nevű ablakai tartalmazzák, így ezen
ablakokban szereplő mezoket "ki kell csillagozni", hogy nyomtatáskor nehogy még egyszer kitöltésre kerüljenek ezek az
adatok a formanyomtatványon.
A konszignációs EU-s felhasználás Intrastat-os (VEIAV táblán alapuló) kimutatásához a standard program (az
említett Note-okon túli) kiegészítése szükségeltetik. Ennek megvalósításához az SAP Hungary projekt alapon tud
segítséget nyújtani. Ezzel kapcsolatos igényüket az XX-CSC-HU-LO komponensre feladott ügyfélüzenet (customer
message) formájában tudják jelezni.
Amennyiben a bevételezés stornója nem jelenik meg az Intrastat kigyűjtésben (MEIS), annak az oka a következő lehet:
- A 122 mozgásnem stornója (FCODE ='ST') 123 helyett 101
- A 102 mozgásnem 'Tétel nyomtatása' mezeje '2' -re van állítva.
Részletesebben a 201637 note foglalkozik a témával.
Elsősorban bankok és pénzintézetek esetében érdemes elolvasni az 575953 számú note-ot is, amely azt írja le, hogyan kell egy
szelekciós paramétert a MEIS tranzakcióba felvenni, amely lehetővé teszi, hogy a nem levonható ÁFÁ-val csökkentse a
számlaértéket. (Lényeg: ennek a paraméternek a beállítása).
FONTOS!
Amennyiben valaki (csak 4.6c vagy afölötti verziók esetén) bejátszotta a
734682 sz. note-tal az elektronikus Intrastat (file) megoldást,
amely
2004-re volt érvényes, akkor mielőtt a
2005-re érvényes megoldást tartalmazó
806070 sz. note-ot implementálja, ellenőrizze,
hogy a 734682 sz. note bejátszásakor annak opcionális részét is megvalósította-e a saját rendszerében. Mivel ez az opcionális
rész gyakorlatilag akkor standard módosítás volt, ezért akik ezt elvégezték, azoknál most szükséges ennek a módosításnak
az eredeti állapotra történő visszaállítása, vagyis az akkori módosítás kiszedése.
Az SAP Intrastat megoldásának használatához szükséges a customizing-ban beállítani az adott vállalat
Intrastat azonosító számát, amelyet következő helyeken kell megtenni attól függően, hogy a magyarországi vállalatról vagy annak egy külföldi gyáráról van szó:
- Ha a magyarországi vállalat készít Intrastat jelentést a KSH számára, akkor a magyar Intrastat ID-t a „Pénzügy -> Pénzügy alapbeállításai -> Vállalat -> Globális paraméterek ellenőrzése és kiegészítése” menüpont alatt a Kiegészítő adatoknál kell megadni.
- Ha a magyarországi vállalat külföldi gyára (pl. Ausztriában levő gyár, amely export/import tevékenységet folytat) készít Intrastat jelentést az osztrák Statisztikai Hivatal számára, akkor az osztrák Intrastat ID-t az "Értékesítés -> Külkereskedelem/vám -> Periodikus lezárások -> Speciális lebonyolítás külföldi gyárak esetén" menüpont alatt kell megadni.
Az Intrastat adatszolgáltatásban 2007. január elsejétől bekövetkező változások miatt ügyfeleinknek saját hatáskörben néhány módosítást el kell végezni:
- A bérmunka tekintetében a kiszállított termék (41) és visszaszállított késztermék (51) együttes kezelése szükségeltetik. Amenniyben a normál bérmunkának induló termék-feldolgozási folyamatban menetközben bármilyen változás következne be, akkor ügyfeleink továbbra is használhatják a VEFU tranzakciót – még az Intrastat jelentés elkészítése előtt – a szükséges módosítások elvégzésére. Mindezeken felül az 51-es ügyletekről minden adatszolgáltató ügyfelünk köteles statisztikai értéket is adni.
- Mivel az egyszerűsített jelentéseken a "11. Szállítási feltétel" rovat kitöltése nem kötelező, így itt customizing változtatás szükségeltetik.
- 2007. január 1-től az EU-s országokra vonatkozó előírások szerint kell kezelni a Bulgáriával és Romániával kapcsolatos tranzakciókat.
- A KSH honlapján elérhető, 2007-től érvényes új Kombinált nómenklatúrát kell feltölteni az SAP rendszerbe a "8. Termék kódja" és a "16. Mennyiség" rovat kitöltéséhez.
Összesítő jelentések
A 752828-as számú note-hoz csatolt űrlapok tekintetében a 4.0B, 4.5B és 4.6B verziókra javasoljuk a "SAPscript_forms.zip" file
(szintén a note-hoz csatolva) által tartalmazott Bitmap-ek használatát. Vagyis előre ki kellene nyomtatni (pl. Windows, stb. alól) ezeket
az űrlapokat, majd az összesítő jelentést készítő program által összegyűjtött adatokat az SAP rendszerből erre az előre kinyomtatott
üres űrlapra kellene rányomtatni és nem egyéb helyről (pl. web, boltban vásárolt formanyomtatvány, stb.) beszerzett üres űrlapra.
Különben elcsúszások lehetségesek, az adatok nem biztos, hogy pontosan az üres formanyomtatvány megfelelő celláinak közepére
kerülnek. Mindkettő (adatok és űrlap) nyomtatásához is célszerű ugyanazt a nyomtatót használni.