FENNTARTHATÓSÁG AZ SAP-NÁL
CÉLJAINK
Az SAP hosszú ideje elismert vezető szerepet tölt be a fenntarthatósággal kapcsolatos kezdeményezések területén. A vállalat stratégiai fontosságot tulajdonít a fenntarthatóságnak, és jelentős lépéseket tesz azért, hogy saját és ügyfelei szervezeti működésében is érvényt szerezzen a fenntarthatóságnak. Egy példa erre az SAP részvétele a Business for Social Responsibility (BSR – Vállalkozás a Társadalmi Felelősségvállalásért) szoftverfejlesztő csoport munkájában. Ennek során a szoftveripar olyan vezető vállalataival működik együtt, amelyek szintén elkötelezték magukat az iránt, hogy jobban megértsék és teljesítsék azokat az elvárásokat, amelyeket társadalom a szoftveripar felelősségvállalásával kapcsolatban támaszt. Olyan termékek és szolgáltatások kidolgozásán munkálkodnak, amelyek lehetővé teszik a fenntarthatóságot.
Ezen kívül a vállalat bejelentette az első fenntarthatósági igazgató (CSO) kinevezését. Ő Peter Graf, aki az SAP fenntarthatósági stratégiáját kezeli és ellenőrzi majd.
Fenntarthatósági törekvéseinek részeként az SAP három fő cselekvési területet határozott meg – mind házon belüli, mind globális közösségére vonatkozóan:
A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése
Globális környezetterhelésének elemzése után az SAP úgy döntött, hogy a 2007-es 513 000 tonnás szintről 2020-ig 51%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A közvetlen csökkentési célok a következők:
- A vállalati autók üzemanyag-fogyasztásának, valamint az irodai nyomtatás és papírfelhasználásnak a nagymértékű csökkentése; jelentős beruházás a HD videokonferenciákat lehetővé tevő technológiába, amely szükségtelenné teszi a légiközlekedés igénybevételét
- Megújuló energia vásárlása
- Konszolidáció és virtualizáció az SAP adatközpontjaiban; például a szerverek ún. „nagy sűrűségű területeken" történő elhelyezése a légkondicionálási igények csökkentése érdekében
- Beruházások a virtuális rendezvényekhez szükséges infrastruktúrába, illetve azok használata nagy, vállalaton belüli illetve külső rendezvények lebonyolítására; például az SAP nemrégiben három nagy virtuális rendezvényt tartott több mint 22 000 résztvevővel, és ezzel nagy mértékben hozzájárult a légiközlekedés és a vele járó káros hatások csökkentéséhez.
- Célunk a LEED (az épületek energiahatékony és környezetbarát működéséről szóló) ezüst fokozatú minősítés megszerzése, mint alapvető követelmény az SAP épületeinek esetében; az Egyesült Államokban újonnan épülő központ pedig a platina minősítést célozza meg.
Fokozott szociális elkötelezettség
Az SAP elkötelezte magát, hogy segítsen a világ legnehezebb sorban élő állampolgárain, akik a „gazdasági piramis alján” helyezkednek el. Az SAP egyedi helyzetének köszönhetően segíteni tudja legnagyobb ügyfeleit, hogy értékalkotási láncukat kiterjesszék a szegényekre is. Segíteni tudjuk ügyfeleinket, hogy a legkisebb farmereket is bevonják ellátási láncukba, vagy lehetővé tegyék a vidéken élő nők számára, hogy vállalkozóként kisméretű fogyasztási cikkek viszonteladói legyenek. Ilyen esetekben a résztvevő felek az SAP megoldások és a vállalat munkatársai segítségét élvezhetik.
Vállalatirányítási kezdeményezések
Az SAP felismerte, hogy az ésszerű vállalatirányítási struktúrák és a felelősségteljes üzleti gyakorlatok jelentik a vállalatok fenntarthatóságának alapját. Többek között az alábbiakkal támogatjuk az integritást:
- Proaktívan részt veszünk a kockázat- és megfelelőség-kezelési programokban
- Az SAP ügyviteli szabályzatát elérhetővé tesszük minden érdekelt fél számára
- A megvesztegetés minden formáját tiltjuk, ideértve az úgynevezett „kenőpénzeket" és „támogatási pénzeket", amelyek egyes jogrendszerekben megengedettek
- Az ellátási láncot fenntartható módon kezeljük
- Az SAP az ENSZ Globális Megállapodásának tagja; 2000-ben az elsők között írta alá a Megállapodást, és a 10. alapelv munkacsoportjának résztvevője, amely célja a nemzetközi korrupció és az azzal kapcsolatos szegénység és igazságtalanság felszámolása
- A Transparency International Business Principles (a Nemzetközi Üzlet Átláthatóságának Alapelvei) kezdeményezés vezető csoporttagja